Maria 40 éves, két lánya van, Kathy és Sophie, akik 8 és 5 évesek. Titkárnőként dolgozik teljes állásban egy jogásznál. Utóbbi időben anyjánál, a 78 éves Helennél az Alzheimer-kór kezdeti stádiumát diagnosztizálták. Helen mindig is nagyon független volt, sosem akarta más ember okvetetlenkedését maga körül. Egy otthonban él Mariától nem messze.

A diagnózist megelőzően Maria heti 3-4 alkalommal látogatta anyját, de most a helyzet megváltozott, és szükség van mindennapi jelenlétére. Helen nem akar fizetett ápolókat, véleménye szerint csak kirabolnák őt. Maria az utóbbi időben beszélt munkáltatójának erről a helyzetről, munkaidejének csökkentését kérelmezte.

Maria aggódik két fiatal lánya nevelése miatt is, hisz épp most nagy szükségük van rá. Maria férje szintén munkaidejének lerövidítését kérte, hogy több időt tölthessen a lányokkal.

Két nappal ezelőtt Maria adatokat keresett az Alzheimer-kórról az interneten, és szerencsére talált egy, a demens betegekkel foglalkozó, gondozók számára létrehozott segélyvonalat.

Maria esete a több generációt gondozó személyek példája. Egy olyan gondozóról van szó, aki egyszerre zsonglőrködik ápolással és a gyermekneveléssel, fogyatékossággal vagy anélkül, esetleg mozgássérült élettárssal él vagy idősebb rokonokról gondoskodik.

 

A brit Carers UK új kutatása szerint a több generációt ellátó szülők gyereknevelés és az időskorúak ápolásának érzelmi és pénzügyi szempontjait illetően túlterheltek – ebben a részben vegyük Nagy-Britanniát alapul.

A kutatást szerint tízből négy (42%) több generációt gondozó személy küzdött a megélhetésért, munkahelyi, családi-pénzügyi és kapcsolati nehézségeik voltak.

A kutatásban résztvevő több generációt gondozó személyek háromnegyedének  csökkent a bevétele , és 95%-uk szerint a stressz kihatott a munkahelyi teljesítőképességükre is. Ennek eredményeképpen a megkérdezettek több mint fele (52%) szerint az idősebb rokonok gondozása megcsapolja a családi kasszát – még a gyermekgondozással járó költségeket is meghaladva (50%).

Az a nyomás, amelyet az egyidejűleg történő fiatal- és idősgondozás felelőssége jelent, hatalmas terhet rak a családi életre is – a több generációt gondozók kétharmada érezte úgy, hogy házassága, párkapcsolata kárt szenvedett.

Nagy-Britannia-szerte 2,4 millióra teszik a több generációt gondozók számát – a 45 és 60 év közé esők egyötöde aktívan támogatja szüleit, míg gyermekei még mindig otthon vannak. Hogy megbirkózzanak a növekvő feladattal, a Carers UK felhívást intézett az ápolói szakszolgálatokhoz és munkahelyekhez azzal a céllal, hogy időben alkalmazkodjunk a családi életforma változásaihoz.

Heléna Herklots, a Carers UK vezérigazgatójaszerint a korosodó társadalom azt jelenti, hogy mindenképpen lesznek idős vagy fogyatékkal élő családtagjaink. Az ápolói szakszolgálatoknak és a munkahelyeknek meg kell birkózniuk a család életének változásaival. Jelenleg a családok nagyon gyakran nem jutnak hozzá ahhoz a támogatáshoz, amire szükségük van, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ott a gyermeknevelés, az idősgondozás, és a munka. Minden oldalról nyomás alá kerülnek, és pénzügyi helyzetük romlik, munkahelyi viszonyaik, személyes kapcsolataik kárt szenvednek.

 

A gondozók valamennyivel több mint fele (54%) egyszerre dolgozott és foglalkozott gyermekek vagy idősebb rokonok gondozásával. Viszont egyharmaduk a munka feladására kényszerült, hogy a gondozás feladatát megfelelően tudja ellátni. A nők négyszer nagyobb eséllyel hagyják ott munkahelyüket a gondozás kedvéért, mint a férfiak.

Azok közül, akik nem adták fel karrierjüket, ötből egy (22%) a munkahelyéről gyakorta elkésett, stressztől, fáradékonyságtól szenvedett. Nyolcból egy (13%) csökkentette munkaidejét, és 7% alacsonyabb képesítési feltételhez kötött munkát kellett vállaljon.

A Carers UK kiáll a szociális gondozás finanszírozásának megújítása, a megfizethető gondozói szolgáltatások új nemzedékének létrehozását célzó intézkedések ösztönzése, a munkahelyek és a gondozás felelősségei közt egyensúlyozó családok hatékony megsegítésének technológiai támogatása, valamint a családok tanácsadással és információ-szolgáltatással való segítése mellett.

 

A több generáció gondozása címmel a teljes beszámoló letölthető itt (angol nyelven).

 

A továbbiakban hasznos linkeket talál, melyek segítséget nyújthatnak a gondozásban és a stressz kezelésében:

  • Amennyiben első alkalommal látogat erre az oldalra, keressen az idősgondozásnál, a kiválasztott betegségnél, majd a gondozásnál!
  • Látogasson el a „Segíts magadon” oldalra! Érdekes tanácsokat ajánlunk a stressz-kezeléssel, tornagyakorlatokkal és az aktív életmóddal, valamint a gondozás és karrier összeegyeztetésével kapcsolatban
  • Válassza ki a nyelvi beállításokat és keressen rá országában fellelhető gondozási és tanácsadási szolgáltatásokra!
  • Nézzen utána, hogy van-e lehetőség országában online tanácsadásra! Ha van, ne habozzon, írjon e-mailt és szervezzen video beszélgetést a helyi gondozói szakszolgáltatóval!

Kind permission by

Carer UK. The voice of carersVisit the site...